1. Köszönettel tartozom azoknak, akik lehetővé tették, hogy kiírjam magamból a gyerekkori sérelmeimet, mert ezek ugyan elkísérnek a hamvasztásig, de mióta leírtam őket, azóta kisebb a befolyásuk a mindennapjaimban.
Köszönettel tartozom azoknak az ismeretleneknek, akik olvasták az írásaimat és külön köszönet azoknak, akik nem rúgtak egyet rajtam, pedig fel voltam rá készülve, látva a mások személyes megnyilvánulásaira érkező reakciókat.
2. Elég sok mindent elértem az életemben, nem a családi hátteremnek köszönhetően, hanem a családi hátterem ellenére. Olykor felteszem a kérdést: vajon mire vittem volna, ha csak feleannyi hátszelet kapok a szerető családi fészekből, mint a testvéreim. Ha nem kell egyfolytában a szüleim becsmérlő, lekicsinylő, lesajnáló, hülyéző megnyilvánulásai ellenében léteznem. Rengeteg energiám ment erre és a gáncsoskodás ellenében kellett kikaparnom a gesztenyét. Mások alá a szülei adták a lovat és megvédték, ha kellett, ha nem, én sosem éreztem a biztos hátteret, én mindig azt éreztem, hogy a felmenőim az ellenségeim oldalán állnak (nagyanyám megveretett mással, anyám csak szeretett volna) és a büdös életben egyszer nem adtak nekem igazat mással szemben (még az első főnököm is emberszabásúbb volt a saját anyámnál).
Az egyik szemem sír, a másik nevet a hendikep miatt.
Sír, mert a felmenőim rongáltak (és rongálnak, ha tehetik a mai napig) és nevet mert ennek ellenére azért messzire jutottam.
3. Hogy jön ide az istenverés?
Anélkül nőttem föl, hogy apám és anyám között bármilyen nézeteltérés, vita, veszekedés, bármi lett volna. Nyilván volt, de nem előttem, előttünk csinálták. “Zsindely van a háztetőn” -mondták, ha valami nem gyereknek való téma került szóba.
Anyám egyszer szólt rá apámra, igen határozottan.
Apám ugyanis a következő kijelentésre ragadtatta magát:
“- De nagy istenverés vagy, fiam!!!!”
Ez már anyámnak is sok volt, hiszen mindketten templomjáró, imádkozó emberek voltak és a sajátos világukban az istenük meg is büntethette volna őket azzal, hogy magához szólít, vagy megmutatja, milyen az amikor egy gyerek tényleg istenverés. Én nem voltam se több, se kevesebb egy átlagos eleven nehézfiúnál.
Talán ma sem, csak már oda az elevenség.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: