Kilencéves vagyok, húgom hat.
A konyhában vacsorázunk. Én még civilben, kicsi lány kifürödve, pizsamában, köntösben.
Eggyel beljebb Márta néni ül, aki németre tanítja a szüleinket. A szülők jönnek-mennek, felváltva leülnek Márta néni mellé, aztán csinálják tovább a dolgukat.
Húgom egyszer csak rámnéz és kaján vigyorral megkérdi:
– Ugye keresünk magunknak egy másik anyukát?
Akkoriban keringett valami sztori, amiben benne volt ez a mondat, talán egy anyuka rendszabályozta így a csemetéjét, hogy ha nem fogad szót. akkor kereshet magának másik anyukát.
A mi anyukánk meghallotta, felrobbant, odarontott a kis eminens lányához és a karjánál fogva kipenderítette a bejárati ajtón a sötét és hideg folyosóra, majd belülről bezárta az ajtót.
Húgom azonnal rázendített és a tenyerével csapkodta az ajtót, én pisszenni nem mertem a döbbenettől, anyánk eltűnt.
– Nóóó, ezt nem szabad – állt fel Márta néni az asztaltól és kinyitotta az ajtót a húgomnak.
Húgom bejött, visszaült az asztalhoz, de már egy falat nem ment le a torkán, csak hüppögött.
Egyszer talán megkérdezem, mi maradt meg benne ebből az egészből.
Ahogy ismerem, minden, de nem fog bevallani semmit.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: