13 évesen kollégiumba menekültem otthonról, mert nehezen viseltem, a verést, a megalázásokat, hogy hülyének és semmirekellőnek tartanak és ezt állandóan a képembe nyomják, nem bírtam a terrort, anyám kiabálásait és hogy a gondolataimra is rátelepedett és soha semmit nem tudtam úgy csinálni, hogy neki megfeleljek.
A szabad életet választottam és elhúztam a csíkot a papokhoz, ahol – mint anyám és nagyanyám mondta – majd megtanítanak tisztességesen viselkedni. Ők nem is sejtették, hogy a percre beosztott napirend és szigor mellett mekkora szabadság és nyugalom marad nekem.
Hirtelen megváltoztak.
No nem nagyon, csak épp eléggé ahhoz hogy elhiggyem: szeretnek.
Nem kellett nap mint nap a korábban megszokott terrorral szembesülnöm.
Haza egy évben csak háromszor mehettünk, jöttek hozzám, látogattak, elhalmoztak minden jóval.
Élmény volt a szünetekre hazamenni, részben ugye a szülői ház és a meleg családi fészek, másrészt az új élmények meg az otthoni ünneplés hatására a régi szenvedések hamar elfelejtődtek, vagy háttérbe szorultak.
Hiányozhattam nekik, de jól el lehetett mondani a külvilágnak, hogy a fiunk a papoknál tanul.
A kollégium nagyon más volt, ott nem lehetett kötődni senkihez, én amúgy is az átlagnál sokkal később értem vagy tovább voltam gyerek.
A húsvéti szünetben ráadásul költöztünk is, végre elkészült az új otthonunk, ahol önálló szobám volt, amit nagyon nehéz volt otthagyni és visszamenni a lábszagú koleszba, ahol hetente egyszer fürödhettünk meleg vízben, egyébként hidegvizes mosdókagylók álltak a rendelkezésünkre, vagy harminc egymás mellett egy fűtetlen teremben.
Elbizonytalanodtam és gyenge pillanatomban négyszemközt azt mondtam apámnak, hogy én másodiktól inkább itthon folytatnám a gimnáziumot. Hazajönnék.
Apám erre a következőket mondta, még ma is hallom a hangját:
“Te, inkább maradj ott. Neked is jobb lesz, meg aztán olyan béke és nyugalom van itthon, mióta elmentél. Különben is ilyen tanulmányi eredménnyel hova vennének föl Pesten?”
Erős gimnázium volt az enyém ahol a jobb tanulók közé tartoztam, de velem soha nem voltak elégedettek, de nem ez volt a fontos. Megértettem valami nagyon fontosat.
Egyszer és mindenkorra végetért a gyerekkorom.
14 éves voltam akkor.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: