Nagyika vert a legtöbbet.
Utána anyám, de anyám még kiabált is.
Szinte állandóan.
Apám összesen háromszor emelt rám kezet.
Egyszer a Balatonban, mert lefröcsköltem Mókuskát.
Akkor azt mondta: – Gyere ide édes kisfiam – és lehúzott egy hatalmas sallert, én hanyatt vágtam magam, bele a vízbe és nem is fájt annyira.
A másik a Vadászati Világkiállításon esett meg. Nyüzsgés volt meg igazán nem is érdekelt, apámnak volt fontos az egész. Császkáltunk ott összevissza, én fáradt voltam és nem túl vidám, eszembe jutott egy kabaréjelenet és azzal szórakoztattam magam, hogy felidéztem a szerepeket és magamban eljátszottam. Épp a végére értem, amikor elkezdtem azon töprengeni, hogy az egyik szereplőt Kibédy vagy Kibéli Ervinnek hívják, amikor váratlanul leesett egy füles. Apám képelt föl, mert szerinte savanyítottam, pedig örömmel és érdeklődve kellett volna néznem a kiállítást, amiből csak tanulhatok.
A harmadik volt a legdurvább, egy vázával rácsaptam az asztalra, amit vastag üveglap védett és az üveglap megrepedt. Anyám először leordított, majd elvert, utána beárult apámnál, aki jött, a térdére fektetett és egy vékony bottal elnáspángolt. Hogy az első emeleti lakásunkban honnan volt neki botja, az rejtély, viszont nem akart nagyon elverni, azért csak olyan kicsiket ütött, ami fizikailag nem is fájt egyáltalán, az ijedtségem és a megalázottságom nagyobb volt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: