Ha nem, akkor úgysem érted.
Ha igen, akkor tudod miről beszélek.
Dadogtam és kövér voltam.
Mindkét dologért gúnyolt az apám.
A dadogás elmúlt, talán amint elkerültem otthonról.
Aztán a túlsúly is.
A dadogás nem jött vissza, a túlsúly igen.
Ma amikor elköszönök apámtól, minden egyes alkalommal megkérdezi, hogy
– Le bírsz hajolni?
Egyszer elmondtam neki, mit juttat eszembe ez a kérdés.
12 éves lehettem, amikor egy hintaállványra lógatott gyűrűn akartam átfordulni és egyedül nem ment. A szomszéd kislány, Sipos Tündi segített. Apám meglátta és kinevetett. Utána amikor a kövérségem, a nassolás, az egészséges táplálkozás került szóba, nem hagyott ki egy alkalmat sem, hogy megjegyezze:
. Az egész Sipos család sem fog tudni átfordítani a gyűrűn.
A dolog azért volt “nagyon vicces”, mert a Sipos család igencsak nagy család volt, én valahogy mégsem tudtam derülni rajta.
Úgy tűnt, megértette az öreg, de nyilván már aznap elfelejtette az egészet, mert ez a gúnyos kérdés soha nem marad el.
Ja és le bírok hajolni!
Belegondolni is borzalmas, hogy a rengeteg stresszt hogy vezettem le gyerekként.
Kristálycukorral.
Fogtam a cukrosdobozt és meghúztam, mintha valami jó itóka lett volna benne.
A cukor nem hiányzott senkinek.