Fakanállal, mert akkor kíméli a kis kezeit is.
Na menj csak be a fürdőszobába! – kiabált rám, kirobogott a konyhába, kihúzta a felső fiókot, kiválasztott egy csinos fakanalat, bejött utánam az ablaktalan fürdőbe és jól eltángált, majd otthagyott a sötétben. Ültem a kád szélén és szerettem volna meghalni. Kicsit a fájdalomtól, de sokkal inkább a megalázottságtól és a bizonytalanságtól, ugyanis épp az fordult ellenem, akitől a létem függött.
Megverte néha a húgomat is, pedig ő igazán jó gyerek volt és kitűnő tanuló.
Az öcsémet, a kis kedvencét soha.
Mókuska nem tudott olyat csinálni, amivel kiérdemelte volna a szülői figyelem e magasztos formáját.
Nekem gyakran kijutott a verésből, még felső tagozatos koromban is, amin azért nem csodálkozom, mert Nagyika a felnőtt nagybátyámat a fülünk hallatára fenyegette meg veréssel.